Sztori

Bogdanski Dolina távoli eldugott városka a Keleti-Kárpátokban. Egykor jobb napokat láthatott, de most minden a pusztulás, a szegénység jegyeit viseli. Határában szeméttároló működik, messzi földről szállítják ide a hulladékot - ebből él Dolina. A településre télen-nyáron bűz, ragacsos pára búrája borul. A közigazgatás valamiféle egyházi alakulat, a Helynökség kezében van. Álszakállas papok - egykori katonatisztek - irányítanak az élet valamennyi területén, szeszélyesen, kiszámíthatatlanul, minden a rend és rendetlenség, a szigor és a lazaság elegyes jegyeit, a bizonytalanságét viseli. Itt bármi megtörténhet, és bármi - legyen anyagiakról vagy kegyekről szó - megvásárolható. A betegeket elkülönítve, elkerített táborban őrzik, de egészségesen is ide kerülhet bárki, ha nézeteltérése támad a hatalmassággal. A városkába az érseket várják.

De nem az érsek, hanem Gabriel Ventuza gyógynövény termesztő és kereskedő érkezik meg. A város határában, a szeméttelepen találnak rá. Kiderül, testvérbátyja, Hamza küldte ide, ráadásul nem kevés pénzzel, hogy apjukat, Viktor Ventuzát exhumáltassa, és elszállíttassa, de útközben kirabolták. Itt áll iratok és egy garas nélkül, s ha nem tesz eleget megbízatásának, számolhat bátyja rettenetes haragjával. Hamza katonatiszt volt valamikor, jelenleg börtönbüntetését tölti, de a keze mindenhova, még Bogdanski Dolinára is elér. Gabriel reszket tőle. Tud-e elegendő pénzt szerezni, hogy elvégezhesse feladatát, és visszatérhessen a normális életbe?

Ebben segíti Colentina Dunka fodrásznő, aki befogadja Gabriel Ventuzát mint távoli rokont. A történet központi helye a fodrászat, ahol a papság fésülteti a szakállát. Pénzt ugyan nem ad Gabrielnek Colentina, de közbenjár, hogy kinevezzék az internáltak tábori lelkészének - az álláshoz szolgálati furgonetta, csuha és szakáll is jár. De Mauzi Anies fésülőasszony szíve is Gabriel Ventuzáé lesz. Mauzi, aki a férfi érkezését többször megálmodta, kinyilvánítja előtte érzelmeit, de ő nem áll kötélnek, mivel bátyjának megígérte, amíg feladatát nem teljesíti, nem kockáztat semmit, nőügyekbe sem keveredik.

Gabriel helyzete kilátástalan, az exhumálás sokba kerül, ő pedig jövedelméből alig tud valami keveset félretenni, ráadásul hamarosan fenyegető figyelmeztetéseket kap a bátyjától. A legfőbb veszély azonban a száműzetéséből hazatérő Petrus, Colentina Dunka nevelt fia. Kiderül, hogy minden, amit Gabriel megkapott, az övé volt egykor, sőt, Mauzit is neki ígérte a fodrásznő. Petrus mindent elkövet, hogy a szerencsés idegen pórul járjon.

Megoldást egy váratlan esemény kínál. Gabriel Ventuzát titokzatos idegen keresi fel, aki tudja, hogy ő Viktor Ventuza embercsempész fia. Arra próbálja rávenni, hogy busás jutalom ellenében szöktesse ki a rokonait, két internáltat, a táborból.

Gabriel elvállalja a feladatot, s hosszú előkészületek után kiszökteti a betegeket, de terve - Petrus hathatós közreműködésével - kudarcba fullad. Kiderül, Petrus azért nem akarta, hogy Viktor Ventuzát elvigyék onnan, mivel neki is ő az apja. Gabriel Ventuzának dolga végezetlenül nincs hová mennie. Minden kezdődik hát elölről, amikor megérkezik Hamza, aki időközben pap lett, sőt, érsek...

A kör bezárult. Petrusnak és Gabrielnek mostantól közös a sorsa: menekülniük kell.

 

01 foot


以下文章來自:
引用自: http://n.yam.com/index.php?option=com_content&